Előadás, oktatás

Pszichológia szakos tanárként évek óta foglalkozom oktatással, előadások tartásával, tréningekkel. Szeretem inspirálni, motiválni az érdeklődőket, hogy ne csak passzívan hallgassák végig az előadást, hanem megérintődjenek.

Ne csak szavakat, érzéseket, új meglátásokat is vigyenek magukkal, mikor hazamennek. Nemcsak pszichológiáról beszélek,fel is használom a tudásom arra, hogy előadásaim izgalmassá tegyem.

PSZIESZTA, Pécsi Tudományegyetem, 2013

Előadások

 

A pszichológia területéről vállalom előadások megtartását munkahelyi közösségek, iskolák, óvódák, érdeklődő csoportok részére, az általuk kért témában és időtartamban.

Előadások terén számos különböző területen tettem szert tapasztalatra. Tartottam előadást egyetemeken (Szeged,Pécs, Budapest), közép- és általános iskolákban, konferenciákon.

Az előadások időtartama fél és 2 óra között változhat,  a témától (és persze az érdeklődéstől) függően.

 

Előadásaim témái szintén változatosak voltak(a teljesség igénye nélkül): 

  • konfliktuskezelés a munkahelyen

  • erőszak megelőzése az iskolákban

  • erőszakmentes kommunikáció

  • gyász és válságkezelés

  • integrál pszichológia

Események

Please reload

"Az elégedett és boldog élet kulcsa a tanulás és az öröm összekapcsolása. Az öröm nélküli tanulás kimerít, a tanulás nélküli öröm pedig rendkívül unalmas."

 

Richard David Precht

Integrál Akadémia, Budapest, 2012

Oktatások

 

Elkötelezett híve vagyok az élményszerű, tartalmas oktatásnak, ami egyaránt élvezet a hallgatóknak és nekem is.

Az évek során tanítottam középiskolában és  az Integrál Akadémia intézményében is volt szerencsém együtt fejlődni a tanítványaimmal.

 

Az oktatás időtartama 1-8 óráig is terjedhet.

 

Az oktatott témáim (a teljesség igénye nélkül):

  • pszichológia (középiskolás tananyag)

  • Bevezetés a pszichológia nagy irányzataiba

  • Bevezetés a pszichoterápia és a pszichiátria alapjaiba

  • A párkapcsolatok és a szexualitás fejlődése

  • Kognitív fejlődés

  • Humanisztikus, transzperszonális és integrál pszichológia

  • Erkölcs, motiváció, világnézet

  • Krízis, gyász, haldoklás

 

 

I'm a title. Click here to edit me.

1/5
A tréningek mindig zártkörűek...

Tréningek

 

A tréning  olyan komplex képzési, továbbképzési eljárás, amelynek keretében célorientált, igény szerinti tartalmú, továbbá bizonyos kompetenciák megszerzésére irányuló felkészítés történik, feldolgozva a szükséges elméleti ismereteket és azokat a gyakorlatban alkalmazva. A gyakorlatok értékelésével és tesztek alkalmazásával a tevékenységhez szükséges személyiségjegyek kibontakozását, fejlesztését is megvalósítja.

 

Munkám során számos tréninget volt alkalmam tartani, több száz embernek. A tréningek specialitása, hogy 8-15 fős csoportokban történik, 1-3 napos formában, és valamilyen konkrét célra irányul.

 

Tudom, hogy a vállalalti tréningekről a legtöbb embernek unalmas kötelezettség jut eszébe, de ennek nem kell feltétlenül így lennie. Egy kis kreativitás és nyitottság csodákat tehet.

 

Az általam tartott tréningek (a teljesség igénye nélkül):

  • Asszertivitás tréning (magabiztos önérvényesítés)

  • Stresszkezelő tréning

  • Együttmőködést elősegítő tréning

  • Vezetői tréning

  • Kommunikációs tréning

  • Konfliktuskezelési tréning

  • Multikulturális érzékenyítő tréning

 

"Meg kell állapítanom, amit sok más tanító is megállapított már, hogy legtöbbet tanítás közben tanul az ember."

 

Tendzin Gjaco

"Tanulás az,

ha rájövünk arra, amit már tudunk.

 

Cselekvés az,

ha megmutatjuk, hogy tudjuk.

 

Tanítás az,

ha másokat emlékeztetünk arra, hogy ők is éppolyan jól tudják.

 

Mindannyian tanulunk, cselekszünk és tanítunk."

 

Richard Bach

“Akárki, aki megáll tanulni, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves.

 

Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad.

 

Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd.”

 

Henry Ford

​© 2013 by Vizinger Erzsébet.

  All rights reserved.

  • w-facebook
  • Twitter Clean
  • w-googleplus